A Dalvölgy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Halottak napi megemlékezés - Verdi Requiem előadás

November 3-án a Pannon Egyetem aulájában Verdi Reqiemjét hallhatta a közönség. A csodálatos
zenemű előadására Veszprém Város Vegyeskara Egyesület rendezésében Veszprém Megyei Jogú Város, és a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával
került sor.

Giuseppe VERDI - a 19. század, sőt az egész zenetörténet egyik legnagyobb operaszerzője –
gyászmiséjét két szeretett honfitársának halála ihlette. Rossini tiszteletére 1868-ban először az
utolsó tétel: Libera – született meg, majd öt évvel később Manzoni, a forradalmár költő halálára
komponálta meg a teljes liturgikus sorozatot. A Requiemet 1874-ben a milánói San Marco
székesegyházban mutatták be Verdi személyes vezénylete alatt, és a mű népszerűsége azóta is,
idestova 150 éve töretlen. Ennek titkát a szöveg drámaiságának gazdag, színpompás
megjelenítésében, a szinte „operai” dallamok áradó erejében, az emberi élet törékenységével,
végességével a hit fényében való szembenézés őszinteségében találjuk. A mintegy 90 perces
gyászmise szétfeszíti a templomi szertartások kereteit, ezért leginkább hangversenytermekben
szólal meg.


Így került sor most Veszprémben a mű ünnepi előadására Veszprém Város Vegyeskara és
muzsikus partnerei együttműködésével, majd 4-én a budapesti Zeneakadémián a Semmelweis
Egyetem szervezésében.
Az előadások közreműködői voltak:
Medikus Zenekar - Művészeti vezető: Dubóczky Gergely
Semmelweis Egyetem Kórusa - Karnagy: Dr. Matos László
Szent Korona Kórus /Ipolybalog/ - Karnagy: Molnár Ottó
Veszprém Város Vegyeskara - Karnagy: Erdélyi Ágnes


Énekes szólisták Veszprémben:
Miksch Adrienn – szoprán
Bakos Kornélia – mezzoszoprán
Bartos Barna – tenor
Dani Dávid – basszus


A budapesti előadás szólistái:
Miksch Adrienn – szoprán
Schöck Atala – alt
Fekete Attila – tenor
Dani Dávid – basszus
Vezényelt: Dubóczky Gergely

8200 Veszprém, Brusznyai u. 2. • (+36) 88 889 180 • info@vvve.hu