A Dalvölgy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Szakmai beszámolók

Szakmai beszámoló 2022.

Veszprém Város Vegyeskara és kóruscsaládja

a Vokál, a Dúdoló Népzenei Műhely és a VVV Senior

2022-ben végzett tevékenységeiről


Bevezetés

Különleges és nehéz évet hagyott maga mögött kóruscsaládunk 2022 végén. 

Veszprém Város Vegyeskara betöltötte alapításától a 66. évét, a jelenlegi karnagy ennek pont a felét. A világjárvány okozta súlyos felfordulásból csak lassan lábadoznak a közösségek, mintha hullámvasúton ülnénk, úgy jönnek-mennek a kihívások és örömök. Az éneklés bizonyítottan segít átvészelni a gondokkal, szorongásokkal teli időszakot, de mégsem könnyű a folyamatos közösségi művészeti munkát fenntartani ilyen körülmények között. Az emberi nehézségek mellett bizonytalanná váltak a gazdasági feltételek is, illetve a létező anyagi segítségek jóval bonyolultabb módon érhetők el. A pályázati rendszer, a hétköznapi élet fenntartása is olyan mértékű bürokráciát terhel a műkedvelő egyesületekre, amit kizárólag több hozzáértő, kitartó személy összehangolt munkájával lehet pontosan végrehajtani. Az alapkérdés: mi várható el a civil közösségek tagjaitól önkéntes munkával, mekkora lehet a terhelés, amelyet egy egyesület önerőből, a művészeti munkája érdekében fel tud vállalni? Ezekre a gondokra a kórusegyesületünk jól tudott reagálni az elmúlt évben, de a járványos, aztán a szomszédban dúló háború okozta „földindulás” szinte naponkénti újratervezést igényel.

 Nagy siker, hogy két év alatt beteljesítettük és lezárhattuk a SZÉCHENYI 2020 terv EURÓPAI UNIÓ – EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP - BEFEKTETÉS A JÖVŐBE című program „Kulturális-művészeti kapacitások fejlesztése, közösségi kínálat bővítése” - TOP-7.1.1-16-H-073-7 pályázatot. (Angol munkanéven CLLD.) „A Zene Városa - a városlakók zenéje” című programsorozat a kóruscsalád széleskörű tevékenységét magában foglalta, a fiatalok nevelésétől az idős kórustagok énekes közösségének fejlesztéséig, az ismeretterjesztéstől a nagy koncertekig. 

Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzata támogatása mellett 2022-ben több rendezvény már az Európa Kulturális Főváros pénzügyi alapjaiból valósult meg, és évek óta nyerünk segítséget az alapműködésre állami forrásokból is.  

Ezen sokrétű pályázatoknak eredményeképpen a megvalósult eseményeink sora már-már eléri az elmúlt évtizedek mennyiségét és minőségét. 

A város és környezete kórusainak, tágabban a muzsikusoknak összefogása, együttműködése pedig látványosan javult az elmúlt időszakban, a kulturális főváros ars poeticájának, és az együttesek említett nehézségeinek köszönhetően! 

Kóruscsaládunk közösségeinek 2022. évi munkájáról egyenként számolok be.
  

Veszprém Város Vegyeskara
11 fellépés  (8 Veszprémben, 3 határokon belül, külföldön nem jártunk)

 

Február 19.                 Kórusok Téli Éjszakája – Magyar Zene Háza, Budapest

Május 15.                   Kórus-Majális: megyei körű dalos találkozó a VVV szervezésében, a Hangvillában

Május 25.                    Simonyi Matiné – ajándékhangverseny az ének-zenei diákjainak

Június 3-5.                  Magyar Kórusok Találkozója – 3 napos fesztivál a VVV rendezésében

Június 16.                   Veszprém Énekel – Gizella Nőikar által szervezett EKF program

Augusztus 27.             VOKÁL 20 – jubileumi dalos nap és hangverseny

Szeptember 3-4.         Edzőtábor a Bakonyerdő Erdei Iskolában – Haydn Nelson mise

Szeptember 10 – 11.  Haydn Nelson mise – zenekaros főpróba és koncert Tihanyban

Szeptember 29.          Zenei Világnap a Lovassy Gimnáziumban – VVV szervezés

Október 15.                Magyar Zene Háza - Város a Házban című EKF rendezvény  3 veszprémi kórus egyéni és közös fellépésével

Október 23.                Hangverseny a Nemzeti Ünnep tiszteletére a Hangvillában   Haydn: Nelson mise

December 22.             VVV kóruscsalád karácsonyi koncertje: „A jászol” címmel

 

Muzsikus partnereink voltak az év folyamán

Zenekarok: Győri Filharmonikus Zenekar, Kőris Zenekar - népzene, Swing-Swing Zenekar - jazz

Karmesterek: Kővári Péter, Dobszay Péter

Hangszeresek

Józsa Eleonóra – állandó korrepetítorunk - zongora

Hajas Szilárd és Tóth-Hraska Anna – fuvola,

Szemes Zsuzsanna és Pintér József – oboa,

Gombásné Czika Magdolna és Fátrai Gabriella – fagott, 

Sipos Csaba – ütő,

Golarits Flóra és Győrfi Judit – zongora, 

Rabovay Júlia és Szakács Ádám – hegedű,

Király Veronika – brácsa, 

Bóna Katinka - cselló

Énekes szólisták: 

Bódi Zsófia, Zemlényi Eszter, Fodor Szabina Barbara – szoprán 

Molnár Anna, Hajdú Diána – alt 

Csapó József, Káplán György - tenor 

Hámori Szabolcs - basszus 

Vendégkórusok:

  • Cantemus Gyermekkar – Nyíregyháza,
  • Concordia Vegyeskar – Komárom (Szlovákia)
        • Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus – Újvidék (Szerbia)
        • Pueri Castelli – Várpalota
        • Várpalotai Bányász Kórus
        • Padragi Bányász Férfikórus
        • Zirci Városi Vegyeskórus
        • Orlando Énekegyüttes - Veszprém
        • Opus Énekegyüttes - Veszprém
  • Partner művészeti együttes: Victoria Art & Sport Egyesület balettnövendékei


Az előadott művek:

Két nagyszabású oratórium:  

  • J. Haydn: Nelson mise
  • O. Respighi: Lauda per la Nativitá dell’ Signore

Mintegy 30 kisebb-nagyobb a cappella és hangszerkíséretes kórusmű – a népdaltól a klasszikus és modern stílusig. Az év emblematikus művei a felújított operaparódia: az Olasz saláta, valamint a balettesekkel előadott karácsonyi muzsikák.

 

VVV Vokál


Az ifjúsági vegyeskarunk is talpra állt a járvány után, létszámában stabilan 35-40 fiatal, 7-12. osztályos kórustagunk van. Legtöbbjük a Csermák Antal Zeneiskola hangszeres növendéke is, a „kötelező” gyakorlatot teljesítik az énekkarban. Ennek kötelezősége azonban már egyáltalán nem látszik akkor, amikor a hangversenyeken, kirándulásokon, táborokban nagy lelkesedéssel részt vesznek. A Vokál fellépései számát tekintve túlszárnyalta a felnőttek kórusát, 16-szor lépett színpadra. Bárhol énekelt, időseknek vagy iskolásoknak, örömöt és vidámságot tudott adni. A sok kisebb fellépéshez nagyon változatos, jól variálható műsort szükséges felépíteni, a népdaloktól a jazz-standard-ig, magyar szerzők kórusműveitől a komolyabb klasszikus darabokig. A fiataloknak jelenleg kb. 40 kisebb-nagyobb műből álló aktív repertoárja van.

Egyenrangú partnerként énekelnek együtt Veszprém Város Vegyeskarával is, ezt a legszebben az egybekomponált karácsonyi műsor mutatta meg. 

Legnagyobb ünnepük az augusztus végén megrendezett egész napos VOKÁL 20 jubileum, amelyre sok régi énekes is visszalátogatott, felidézve a boldog, dalos gyermekéveket.

Sok értékes dokumentum született a húsz év és a jubileum megörökítésére.

 

A Vokál fellépései - 14 esemény Veszprémben, 2 a megyén belül

 

Április 6.        Hangverseny a Támasz Idősek Otthonában

Május 15.        Kórus-Majális, Hangvilla

Május 20.        Csermák – Napok Gálakoncert a zeneiskolában

Május 25.        Simonyi Matiné

Május 28.        Simonyi Kórustalálkozó

Június 3-5.      Magyar Kórusok Találkozója

Június 16.       Veszprém Énekel

Június 18.       Kirándulás Budapestre: a Liszt Ferenc Emlékmúzeum, zongorahangverseny,

                          és a Magyar Zene Háza állandó zenetörténeti kiállítása

Augusztus 18-21.       Vokál Tábor Felsőörsön

                                      Szereplések augusztus 20-án Felsőörsön és Küngösön.

Augusztus 27.            VOKÁL 20 – jubileumi dalos nap és koncert a Hangvillában 

Szeptember 29.         Zenei Világnap a Lovassy Gimnáziumban

Október 3.                  Zenei Világnap a Báthory Általános Iskolában: 2 hangverseny

Október 27.                Csermák 200 – Előadás és verbunkos est a Zeneiskolában 

December 7.               Városháza Kossuth terem: Brusznyai Árpádné Honti Ilona naplójának könyvbemutatója

December 17.             Zeneiskolai karácsonyi koncert a Pannon Egyetemen

December 22.             VVV kóruscsalád karácsonyi koncertje

 

Dúdoló Népzenei Műhely 


Változatlan igényességgel és szeretettel énekelnek Baksa Kata népdalénekes fiatal, és felnőtt növendékei. Szoros szakmai kapcsolatban dolgoznak a zeneiskola népzene tanszakával, legtöbbször közös fellépéseket szervezve. A Hangvilla sokasodó programjai miatt a Dúdoló az állandó próbákat szeptember óta a felújított zeneiskolában tartja.

Hangversenyeik, fellépéseik az elmúlt évben

Május 20.                   Csermák Napok – a Gyöngyvirág Népzenei Együttessel

Június 3.                     Hangvilla - Veszprém Város Vegyeskara által rendezett

                                      Magyar Kórusok Találkozója

Szeptember 24.         Paloznak - szüreti programok - a Gyöngyvirág Népzenei Együttessel

Szeptember 29.         Zenei Világnap hangversenye a Lovassy Gimnáziumban

Október 22.                Mezőségi Dúdoló Navratil Andrea népdalénekessel  CLLD szakmai nap a Hangvilla konferenciatermében

December 2.             A zeneiskola nemzetközi zenei nevelési konferenciája – EKF rendezvény közös koncert a Gyöngyvirág Népzenei Együttessel

December 17.           A Csermák Antal Zeneiskola karácsonyi hangversenye a Pannon Egyetemen Énekverseny

November 12.           XIV. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny – Nagylók

                                   Kiss Róza és Foltán Zsóka - ifjúsági szóló,

                                   Baksa Kata - felnőtt szóló

                                    Arany minősítéssel mindhárman továbbjutottak a középdöntőbe.

 

VVV Senior

Az előző évi beszámolóban a két éves új „formáció” Z-Vitamin néven szerepelt. Ezt az elnevezést az éneklő tagok kérésére változtattuk meg személyesebbé, mert Ők majdnem mindnyájan Veszprém Város Vegyeskarának kiváló tagjai voltak sok évtizeden át. Kötődésüket a kóruscsaládhoz így is kifejezik, és azzal is, hogy egyre többször állnak nyilvános énekes szolgálatba, leginkább templomi szertartásokon. 

Farsang-Törös Krisztina kórusvezető változatlan odaadással fejleszti a repertoárt, „karbantartja” az énekesek hangi, fizikai és egyben lelki állapotát is. A létszámuk folyamatosan bővül, már 17 hölgy alkotja a VVV Senior együttesét.

A kisebb művek – népdalok, kánonok, nőikari kompozíciók – mellett egy teljes misekompozíciót is énekelnek, amellyel 2022-ben több templomban is örömöt szereztek a híveknek.

Leo Delibes: Messe Breve című miséje és Cesar Franck: Dextera Domini c. motettája voltak a legtöbbször előadott művek.

Április 24.                  Veszprém Károly templom - Húsvét 

Május 28.                    Paloznaki katolikus templom – Pünkösd előtt

Május 29.                    Nemesvámosi református templom

Október 13.                Veszprém Szent Anna kápolna – felújítás utáni ünnepi mise

December 11.             Veszprém Szent Anna kápolna - Advent

 

Zenetörténeti előadások

A fiatal muzsikusok által megálmodott és létrehozott előadássorozat a 2022. évben kis kanyarulatot vett. Változatlan igényességgel, érdekes tatalommal, de alapvetően más szervezeti formában zajlik az immár 8. évad. A Hangvilla zsúfolt programnaptára és a gazdasági feltételek nagy változása miatt a sorozat helyszíne 2022. ősze óta a Csermák Antal Zeneiskola Auer terme. A VVV Egyesülete szakmai támogatásának fenntartása mellett, a rendező fiatalok - Lukács Elek és Varga Áron, mint a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság új karnagyai – EKF pályázati támogatást is nyertek a zenetörténeti előadásokra.

Így a VVV egyesülete, mint rendező átadta a kormányrudat,  a szakmai és gazdasági beszámoló ezután a házigazda Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság kompetenciája és feladata lesz. 

Az elmúlt év első félévi szakmai beszámolóját itt tesszük közzé.

Január 28.       Golarits Flóra                Beethoven: Hangok a mélységből

Február 25.     dr. Terray Boglárka       Halál és ami azon túl van - Giuseppe Verdi gyászmiséje

Március 25.    Lukács Elek                  Érettem, miattam, helyettem - Arvo Pärt: Passio

Április 29.      Lukács Elek                  A fájdalom metafizikája - Francis Poulenc: Stabat mater

Május 27.        Ittzésné Kövendi Kata   Kodály nyomában Budapesten: könyvbemutató

 

Közösségi élet

A vegyeskar köré szerveződött, legendás bulikat, kirándulásokat, utazásokat hozó pezsgő társasági élet nagyon lassan tér magához. Generációváltás zajlik, néhányan még a járvány sokkját sem heverték ki, és - mint az elején is írtam – nehézkes a mindennapok szervezése, vezetése. Ebben a helyzetben érte az egyesületet az a változás, hogy Bélafi László elnök, aki szintén 33 éven át „kormányozta” a közösségi életet a karnaggyal közösen, márciusban lemondott. A kórustagok nagy elszántsággal, rövid időn belül új elnökséget választottak, akik viharos időkben, az elődökre támaszkodva tartják a „kórus-hajó” irányát.  

Új elnök: Kiss Zoltán, Alelnök: Formán Bence, Tagok: Halmayné Badacsonyi Márta, Kocsisné Vörösházi Villő, Kiss Teodóra, Szakonyi János, Ügyvezető titkár: Szabóné Antal Edit

Április 2.        VVV költöztetés a Turbó raktárból a Hangvillába

Április 4.         Egyesületi elnök és vezetőség választás

Május 13.        CLLD: Ifjúsági koncertpódium a Hangvillában – zeneiskolások

Június 20.       Évadzáró összejövetel - gyásszal

Augusztus       A VVV koncertfelvételeinek válogatása az új CD-re

Szeptember 16.   Alapítókarnagyunk Zámbó István halálának 15. évfordulóján kis ünnepély a sírjánál a családtagok jelenlétében, Kovács Györgyi emlékezésével. 

Október 28.    Magyar Kodály Társaság tagcsoportjának vezetőségválasztó értekezlete


Veszteségeink – barátok távozása

Gömbös Károly, jazz zongorista, a Swing-Swing Zenekar tagja– április

Hübner Katalin, vidám, lelkes szopránunk évtizedeken át – május

Dr. Papp Sándorné, a VVV alapító tagja, majd hat évtizedig alt énekese – augusztus

Lechner Pál, az első kórusgeneráció oszlopos basszusa  – október

Erős Andrásné, egykori altunk – november

Péterné Rózsa Mária, egy életen át odaadó szoprán – december

A közösségi élet fenti listáját olvasva átérezhető, milyenek voltak a hullámok 2022-ben.

 

 De hajózni kell… és ahogy karácsonykor énekeltük Nagy Gáspárral:

– … mindig és mindig: bűnökben édesült, iramult napok habjaiban fuldokló emberek, egy szalmaszállal, tudjátok-e? talán a menthetetlent mentitek.

– … kívül és belül: poklosan örvényült, háborult világ,de a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!

Most pedig már 2023 van, Veszprém és a régiója Európa Kulturális Fővárosa egy éven át, meg kell valósítanunk azokat az álmainkat, amiket négy esztendeje dédelgetünk…

 

 Veszprém, 2023. január 31.                          Erdélyi Ágnes  - karnagy, művészeti vezető





8200 Veszprém, Brusznyai u. 2. • (+36) 88 889 180 • info@vvve.hu