Örökös tagjaink

Akikre mindannyian büszkék vagyunk...

id. Bélafi László †

Bélafi László gazdasági osztályvezetőként is úgy kezdte kóruspályafutását, ahogyan mi, kórustagok szinte mindannyian átéltük saját sorsukon keresztül. Volt egy jó barát, egy osztálytárs, tanárunk, rokonunk, aki meghívott bennünket énekelni a kórusba, vagy koncertre hallgatónak.Így történt ez Bélafi Lászlóval is, akit osztálytársa, az akkor már a kórusban énekelő Lechner Pál hívott meg az énekkar bemutatkozó koncertjére, amely 1957. május 9-én volt a mai Padányi Gimnázium dísztermében. Az élmény olyan mélyen megérintette Bélafi Lászlót, hogy 1957 szeptemberében az énekkar tagja lett. Bélafi László fiatal kórustagként részese volt annak az alapozó, építkező munkának, amely elvezetett oda, hogy az 1965 augusztusában, Olaszországban, Arezzóban, 3 kategóriában aranyérmet nyert kórus titkári feladatainak ellátására vállalkozzon. Itt ismételten kiemeljük azt, hogy ekkor indult a dr. Papp Sándor és Bélafi László csaknem két évtizedig tartó eredményes vezetői párosának működése. Bélafi László abban az időszakban volt a kórus titkára amikor - túlzás nélkül állítható- a kórus életét meghatározó külső és belső körülmények, adottságok szerencsésen ötvöződtek. A kiváló szakmai munka mellett ebben óriási érdemei voltak Bélafi Lászlónak. Emberi tulajdonságai, közvetlensége, humora mellett az is alapvető kérdés volt a számára, hogy titkári teendői mellett énekesi feladatait is nagy odaadással, remek énekléssel a legmagasabb szinten végezze. A kórus számára is minden módon igyekezett a megfelelő körülményeket biztosítani Közismerten remek humorával úgy tudta a feszültségeket (amelyek minden közösségben adódnak) kezelni, hogy az emberi kapcsolatok nem sérültek, de mindenki számára egyértelmű volt, hogy a közösségnek mindig úgy kell együtt munkálkodnia, hogy a kitűzött célok elérhetőek legyenek. Sikeresen segítette karnagyunk szakmai munkáját, a kórustagok pedig baráti légkörben érezhették magukat. Civil pályája során megszerzett tapasztalatával –az akkor sem könnyű gazdasági-pénzügyi körülmények között– remekül gazdálkodott az akkor is szerénynek mondható pénzügyi lehetőségekkel.

Utolsó, betegségben élt éveiben is megtartotta jó humorát, és zeneszeretetét. 2018. augusztusában búcsúztattuk, kisértük utolsó útjára az Alsóvárosi temetőben.

Csaby József Csaba

- tanár, karnagy, Kórusunk régi tagja és korábbi szólamvezetője Dunaföldváron született 1936-ban. Édesapja evangélikus lelkész, édesanyja tanítónő volt. 1957 óta él Veszprémben. Alapfokú iskoláinak befejeztével a pápai református főgimnáziumban kezdte gimnáziumi tanulmányait, majd az átszervezések miatt a Türr István nevét viselő ottani állami gimnáziumban érettségizett 1954-ben. Utána a Szegedi Pedagógiai Főiskolán tanult, ahol 1957-ben történelem—ének—karvezetés szakon szerzett diplomát. Szakképzettségét 1965-ben felsőfokú karvezetői végzettséggel egészítette ki. Egész életét a nevelésügy és a zene tölti ki. Családi örökség is ez, nagyatyja, atyja, édesanyja, nagybátyjai jó hangú és jó hallású kántortanítók, tanárok voltak. Édesapja szerettette meg vele az egyházi éneklést. Későbbi tanárai közül szeretettel emlékezik Borsányi Gáborra, Erdős Jánosra, Faludy Bélára, Gárdonyi Zoltánra, Párkai Istvánra. Mint frissdiplomás került Veszprémbe; a Dózsa György Általános Iskolába, melynek énektanára és kórusvezetője volt 1957-től egészen 1997-ig. 1969-ben megalapította és 1985-ig vezette a Közgazdasági Szakközépiskola Leánykarát. Kórusaival fényes sikereket ért el, amit rádiószereplések, hanglemezfelvételek, külföldi fellépések, díjak és oklevelek sora tanúsít. Figyelmet érdemel, hogy diákénekesei közül a legjobbak Kórusunkban folytatták dalos pályájukat. Tevékenysége megyénk más városaira is kiterjedt. 1961-ben megalapította és 8 évadon át vezényelte Ajka Város Vegyeskarát, közben a balatonfüredi városi vegyeskar vezetésében is részt vállalt Zámbó István mellett. A zenei élet szervezésében megyei szinten is szolgált. 1961-től 1990-ig a Megyei Karnagyi Klubnak, ill. 1978-tól a Kórusok Országos Tanácsának Veszprém megyei vezetője, majd az Országos Ifjúsági Bizottságnak a tagja. 1979-től 2004-ig a Megyei Pedagógiai Intézet kebelében a Veszprém megyei iskolai kórusok szakfelügyelője. 1995-től országos ének-zenei karvezetés-szakértő. 1992-től a Veszprémi Evangélikus Egyház presbitere. Veszprém Város Vegyeskara képzetes kapuján 1957. szeptember 2-án lépett be Zámbó István karnagy hívására, akinek mindvégig biztos és állandó szakmai támasza volt. 1959-től 1984-ig a Basszus szólamvezetője, 1961-től 1972-ig a Kórus helyettes karnagya, 1964—’65-ben titkára is. Tagságát nem szüneteltette, ma is énekel. A belépte óta eltelt több mint fél évszázad alatt aktív részese a Kórus életének, munkájának, minden zenei sikerének és közösségi élményének, a művészeti előrehaladásnak és a közművelődési megmozdulásoknak. Tapasztalataival, szólamvezetői munkájával, szívósságával, példaadó önzetlenségével pótolhatatlan szolgálatot tett a Kórusnak; hosszú, értékes és mindig megbízható munkájával alapvetően hozzájárult a Kórus teljesítményéhez, európai hírnevének kivívásához és megőrzéséhez.

Géring Györgyné - Marika néni

Kiss Mária néven 1960-ban főbérlője és munkatársai biztatására kereste fel a városi vegyeskart, ahol hamarosan teljes jogú tag lett. Az aktív kórusba járást mindössze akkor szüneteltette mikor gyermekei megszülettek. Amint a lehetőségek adottak voltak, újra rendszeresen járni kezdett a próbákra. Ekkor Katona Tibor volt a karmester. Ez a lelkesedés azóta is töretlen. Hogy a kihagyott 14 év sem telt el hiába, az is mutatja, hogy mindkét lánya a kórus tagja volt, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. 2003-ban karnagyunk őt kérte fel a kottatárosi teendők ellátására. Ez mindkét fél számára egy hasznos és fontos együttműködéssé vált. A kottatár ma példás rendben működik, elkészült a teljes leltár és a pontos nyilvántartás. Nincs olyan kórustag, aki ne tudná, kihez kell fordulni kották ügyében. Természetesen egy ekkora állománnyal a munka soha nem ér véget. Kottákat mindig kell kiadni és beszedni, adminisztrálni, nyilvántartást vezetni, Marika néni ezt a munkát szívesen és lelkiismeretesen végezte nagy örömünkre. Ma (2000 óta) otthonában tölti az idejét, de még most 80 fölött is gondolataiban, kézimunkáiban mindig ott van a kórus, az Ő kórusa.

Kovács Lászlóné - Erzsike

dalostársunk Szentgálon, kereskedőcsaládban született. A család idővel a városba költözött, így lett a Kállai Gimnázium tanulója, és az iskola Zámbó István vezette leánykarának tagja. A Kórussal való kapcsolata korán kezdődött: ott volt már a közönség soraiban a Kórus 1957. júniusi bemutatkozó hangversenyén is, amely valósággal elbűvölte. Zámbó István hívására lépett be Veszprém Város Ének- és Zenekarába 16 évesen. „A bebocsátásra várakozva, bentről Petrovics Játszik a szél című műve hallatszott — írja az Aranykönyvben —, el sem tudtam képzelni, hogy én is így éneklem ezt majd egyszer!” A Kórusban baráti légkör fogadta. Életre nevelő iskolája lett, ahol viselkedésformát, fegyelmet, figyelmességet tanult. A Kórus mindennapjaiból, tevékenysége szervezésének tapasztalataiból sok olyan dolgot tanult meg, amelyet civil életében, hivatásában, az egészségügyben is hasznosíthatott. Életének nélkülözhetetlen alkotóelemévé vált a zene. A Kórusban találta meg élete párját Kovács László dalostárs személyében, akivel 42 évig álltak együtt a Kórus színpadán, és álltak helyt az élet hétköznapjaiban. Amint férjhez ment, bekerült egy igazi daloló családba, ahol a kóruséneklés egészen természetesnek számított. Apósa alapító tagunk volt, és hamarosan énekkari tag lett mind az öt gyermek. Aztán jöttek a rokonok, a házastársak, ő is becsalogatta a Kórusba a húgát. 1965-ben, az örökké emlékezetes arezzói színpadon a Kórus soraiban a nagy Kovács-családnak nyolc tagja énekelt. A zene éltető ereje egész életüket átlengte. Így vált a Kórus tagjává mind a három gyermekük, sőt, menyük és unokájuk is. Az énekes Kovács-család meggyőző példát mutat a zene éltető, élményszerző és reményt adó erejére. Nagyszerű alt hangjával Dömsödi Erzsébet 1958-ban lépett be a Kórusba. Az eltelt hat évtized alatt — a gyermekápolásra szentelt néhány év kivételével — részese és megélője lehetett a Kórus egész életének, szakmai sikereinek, társadalmi eseményeinek, a közösségi lét minden rezdülésének. Kivette részét a daloló közösség szolgálatából. Tisztségeket, megbízatásokat teljesített ruhatárosként, szólama pontozójaként; nyilvántartásokat készített, dokumentumokat gyűjtött, kórusnaplót vezetett, fáradhatatlan és önzetlen résztvevője volt minden társadalmi megmozdulásnak. Hat dolgos évtized után vonult vissza a közelmúltban az aktív dalospályáról. „A Kórust csodálom és féltem és őrzöm, amíg tehetem” — vallja. Adja Isten, hogy minél tovább mondhassa ezt!

Kurek Andrásné - Klári

első kórusa Veszprémben – már gyermekei felnövekedését követően - a Gyógyszertári Központban próbáló Vox Humana Kórus volt, innen lépett át 1988 szeptemberében Veszprém Város Vegyeskarába. Hamarosan csatlakozott hozzá az idősebb, majd kisebbik lánya is. Ahogyan minden dolgot komolyan és feltétel nélküli odaadással végzett, olyan módon volt Klári a kórusunk tagja is harminc éven át. Zeneileg igényes énekesként, szeretetteljes barátként és áldozatos emberként volt közösségünk meghatározó alakja. A kórus mozgalmas életének dokumentációjában folyamatos és jelentős háttérmunkát végzett, anyagot gyűjtött, rendszerezett, névsorokat gondozott, amelyek a jubileumi évkönyveink krónikás oldalain lettek láthatóvá. Könyvtároshoz méltón – egy könyvtári katalógusrendszer mintájára – számítógépre vitte a teljes kottanyilvántartást. Éveken át intézte a kottarendeléseinket, a nyomdai munkák előkészítését, sőt maga is szerkesztője volt a belső használatú Vivace-kottafüzeteknek. Klári egy éve elbúcsúzott a vegyeskar rendszeres próbáitól, de tovább énekel az egészségügyi dolgozók nyugdíjas énekkarában és a Cholnoky templom kórusában is. Veszprém Város Vegyeskara kóruscsaládjához pedig mint Örökös tag fog tartozni ezután is!

Lechnerné Kovács Ildikó

- zongoratanár, korrepetitor 1961-2011-ig, kereken 50 esztendeig volt kórusunk tagja. Pályakezdő zongoratanárként 1961-ben költözött Veszprémbe, s Zámbó István karnagy hívására rögtön az alt szólam kiváló énekese lett, majd hamarosan szólamvezetővé is választották. Ezt a sok türelmet és plusz-időt igénylő betanító munkát egészen az utolsó évadjáig végezte, szólamtársai megbecsülését, szeretetét élvezve. Énekesként részt vett a legnagyobb nemzetközi sikerekben, a 3 arezzói 1. díjban, a llangollen-i győzelemben, és felsorolni nem lehet, mert gyakorlatilag minden nagy produkcióban. Éveken át korrepetitora is volt az énekkarnak, megszámlálhatatlan oratórium zenekari szólamát játszotta, segítve a felkészülést. Az új pályakezdő karnagynak, Erdélyi Ágnesnek tanácsaival, ötleteivel mindvégig biztonságot nyújtó muzsikus társa volt, s a kórus egyesületté alakulása után hosszú ideig szakmai munkatársként vett részt az elnökségben. Éneklését, és különösen zongorakíséreteit megannyi hangfelvétel őrzi, tudását és odaadó tanári munkáját pedig a „Pro meritis” (1996.) és a Brusznyai díjjal (2003.) ismerte el Veszprém város zeneszerető közössége. Mi mindnyájan, a dalosok és a vezetőség hálásak vagyunk a köztünk eltöltött 5 évtizedéért, s azt kívánjuk, hogy maradjon „Örökös tag” közöttünk.

Lechner László †

villamosmérnök a kezdetektől, Veszprém Város Ének- és Zenekara megalapításának első pillanatától jelen volt a kórus életében. 1956 nyarán hazaérkezik Veszprémbe a Zeneakadémián szerzett karvezetői diplomájával Zámbó István ifjú karnagy, s a helyi szakmai erőkkel együtt azonnal elkezdi szervezni egy új erős ének- és zenekar létrehozását. Már ebben az időszakban együtt dolgozik, gondolkozik azokkal a volt piarista diáktársakkal, akik számára a zene, az éneklés, a néptánc, a magyar kultúra ügye és művelése alapvető fontosságú volt. Ezek közé a régi diáktársak közé tartozott Lechner László is. A nyári hónapokban megtörtént előkészítő időszakot követően 1956. szeptember 25-én a Színházban megtartott Veszprém Város Ének- és Zenekara alakuló ülésen az alapító tagok között jelen volt Lechner László, öccsével, Lechner Pállal és húgával Lechner Ágnessel együtt. Mindhárman a kórus tagjaként énekeltek már az 1957 júliusában megtartott bemutatkozó koncerten. A villamosmérnök végzettségű László rendkívül gazdag szakmai életutat járt be. Pályája első szakaszában munkahelye Veszprémhez kötötte, azonban életében változás következett be, amikor 1965-ben szakmai feladatai Székesfehérvárra szólították. Ebben az időszakban is szorgalmasan járt Veszprémbe kóruspróbákra, ami nem akármilyen elkötelezettségről tanúskodik. Amikor ismét munkahelyi okok miatt budapesti lakos lett, több esetben visszajárt a Vegyeskarba és bekapcsolódott az oratóriumok előadásába. A tenor oszlopos tagjaként olyan énekes volt, aki az éneklés során ugyanolyan magas mércét állított fel önmagának, mint szakmai és magánéletében egyaránt. Muzikalitása, az ügy iránti szeretete példaértékű. Énekesi munkája mellet a kórus elnöki feladatait is ellátta 1964-1965 években. Ebben az időszakban még szinte alig ismert módon kereste a lehetőséget, hogy hogyan lehet a kultúrát közel vinni az emberekhez. Ennek az akkori időkben még kevéssé alkalmazott módját kitalálva munkahelyére meghívta a kórust kisebb baráti koncertek adására, beszélgetésre. Lechner László a rendkívüli magas színvonalú énekesi szerepén túl barátjával id. Bélafi Lászlóval, mindig élete egyik meghatározó részének tekintette a Vegyeskart. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1989-es politikai változások után barátjával, Bélafi Lászlóval együtt felismerték a kórus életében is szükségszerűvé váló szervezeti változásokat. Veszprém Város Vegyeskarának Baráti Köre létrehozásának kezdeményezői és előkészítői voltak. 1992. január 20-án megalakult a Veszprém Város Vegyeskarának Baráti Köre, amely hivatalosan bejegyzett, egyesületi formában működött. Első elnöke 1992-1995-ig Lechner László volt, 1995-től pedig tiszteletbeli elnöke. Lechner László óriási munkát végzett a kórussal kapcsolatos dokumentumok (fotók, írások, hangfelvételek) elkészítése és archiválása terén. Mérnöki precizitással készítette, gyűjtötte, rendszerezte a dokumentumokat, amely dokumentumokból készített anyagokat logikus rendszerben foglalt formában átadta a kórusnak, a dokumentumok többi részét pedig a Veszprémi Megyei Levéltárba adta további –reménybeli-feldolgozásra.

Utolsó útjára 2016.márciusában kisértük.

Nagy Ferenc

- számára a zene kassai gyermekéveitől kezdve egész életében fontos örömforrás és időtöltés volt. Több zenei műfajt kipróbált, tanult magánéneket, mellette zongorázott és trombitált is. A veszprémi vegyipariban volt középiskolás, az iskola kórusában énekelt, ott fedezte fel Őt Zámbó István, aki akkoriban járta a középiskolákat, kórustagokat keresve, majd 1956 őszén megszervezte és megalapította Veszprém Város Ének- és Zenekarát. Így lett Frici 17 évesen a kórus alapító tagja. Rövid ideig – mint trombitás – a szimfo-nikus zenekarban is játszott, de a szíve mindig a kórushoz húzta. Ma Ő az utolsó alapító tag, aki még aktívan énekel, a basszus szólam kiváló éneke-se. Zenei és előadói sokoldalúságát rendszeresen megcsillantotta a basszus bulik mű-soraiban, kuplékat írt át, adott elő, szerénysége mögött meghúzódó csillogó humora mindig a közösség központi egyéniségévé tette Őt. Biztosan nem véletlen, hogy hűséges társra is a közösségben talált, Neruzsil Klára szoprán énekesünkkel két fiút neveltek fel. Egyikük Nagy Gyula, aki maga is hosszú ideig pallérozódott a vegyeskarban oratóriumokat, és szóló szerepeket előadva, mára pedig elismert operaénekes lett Nagy-Britanniában. Az irigylésre méltó – 63 évnyi – kórustagság alatt az éneklés mellett Frici a kórus eseményeinek dokumentálásában is jelentős szerepet vállalt. Ezt bizonyítja az általa készített rengeteg fénykép és videófelvétel, amelyekből nagyobb ünnepeinkre érté-kes válogatásokat állított össze, megsokszorozva ezekkel az emlékezés és az össze-tartozás erejét. Nemrégiben ünnepeltük a 80. születésnapját, amelyet hozzá illő derűvel fogadott, bizonyítva, hogy az éneklés, az összetartó közösség valóban fiatalon tartja az embert. Így maradjon közöttünk Frici Örökös tagként ezután is!

Nagy Mária - Marika

40 évvel ezelőtt lett Veszprém Város Vegyeskarának tagja. Szülővárosában, Tapolcán szerette meg az éneklést, a kóruséletet, számtalan esemény résztvevője volt a Batsányi Ünnepektől a Keszthelyi Helikonig. Gyermekként még szólót is énekelt. A tapolcai városi zenekarban tangóharmonikázott, rendszeresen szerepeltek. A Magyar Nemzeti Bank dolgozójaként 1977-ben költözött Veszprémbe, ezután jelentkezett Zámbó Istvánnál felvételre, és került Veszprém Város Vegyeskarának alt szólamába. Marika szép hangja, kedves egyénisége évtizedeken át hozzátartozott a vegyeskar éneklő közösségéhez. A kórus egyesületté válásának idején kérte fel Őt az elnökség, hogy legyen a kórus pénztárosa, amit ő bankos dolgozóként örömmel elvállalt, és ezt a munkát 28 éven át pontosan, nagy odaadással és szeretettel végezte. A zenei életben aktív résztvevőként, összesen 68 évet töltött el: Tapolcán 30, Veszprémben 38 évet! Miután nagyon szép életkort töltött be – megünnepelhettük a 80. születésnapját – a kórustól elköszönt, de jelen van azóta is minden hangversenyünkön és ünnepünkön, mostantól már mint Veszprém Város Vegyeskarának Örökös tagja!

Dr. Papp Sándor

okleveles vegyészmérnök, egyetemi tanár már ifjú egyetemi oktatóként, 1960-ban kezdett el énekelni a Veszprém Város Ének- és Zenekarában. Az énekkar ebben az időszakban már olyan emberi és zenei közösséget alkotott, amellyel bátran el lehetett elindulni a zenei csúcsok meghódítására. 1965. október 16-án Lechner László megvált elnöki tisztétől, s helyette a tagság akaratából Dr. Papp Sándor lett a kórus új elnöke, Bélafi László pedig a kórus titkára, s ezzel elkezdődött kettőjük kiválóan eredményes vezetői munkájának időszaka. Dr. Papp Sándor rendelkezett mindazon adottságokkal, erényekkel, amelyek segítették a mind igényesebb és eredményesebb szakmai munkát, a nemzetközi és hazai színpadokon való méltó megszólalásokat, és versenyek esetében igen előkelő helyezések elérését. A versenyeken és a fesztiválokon való részvételek, sikerek módot teremtettek arra, hogy az ott jelen lévő zenei szakemberek felfigyeljenek e kórusra, másrészt számtalan kórusbarátság is született, s ez újabb meghívásokat jelentett a kórus számára. Mindezekben óriási szerepe volt Dr. Papp Sándor remek diplomáciai érzékének, emberi tartásának és kitűnő nyelvtudásának. Ne feledkezzünk meg esetében sem, az énekesi értékek felidézéséről. Mikor a próbákon és a szerepléseken énekesként kellett helytállni, akkor egy volt a többi dalos társ között, amikor pedig a kórus elnökeként képviselte az énekkart, gyakorlott diplomataként, szerényen, ugyanakkor kitűnő eredménnyel képviselte a kórus érdekeit. Bár Dr. Papp Sándor 1986.október 1-től, az elnökségről való lemondás időpontjától aktív tagságát szüneteltette azonban Veszprém Város Vegyeskarának Baráti Köre tagjaként a kórus életének aktív szereplője maradt. Tudására, tapasztalatára elsősorban a jubileumi események, a kiadványok készítésében mindig számíthatott és számíthat a kórus.

Raposa György - Gyuri bácsi †

a valódi Örökös kórustag. Szinte egyenesen a hangverseny-színpadról lépett a Mennyei kórusba, néhány héttel ezelőtt, s magával vitte fényes, tiszta tenorját is. Még a fülünkben van hangja, magunk mellett érezzük minden próbán, szinte érthetetlen, hogy hol késik, amikor mindig Ő szokott elsőként érkezni. 58 éve lett Veszprém Város Vegyeskarának tagja. A piaristáknál átélt dalos gyermekévek után a felnövekvő fiatalok elementáris igénye volt, hogy együtt muzsikáljanak tovább. Élükre a frissen diplomázott Zámbó István állt, aki 1956 szeptemberében elindította a város ének- zenekarának munkáját. Raposa Gyuri a forradalom utáni újrakezdéskor csatlakozott, s az 1957 májusi bemutatkozó koncerten már a tenorban énekelt. A gyermekkori barátok, dalostársak olyan éneklő közösséget hoztak létre, amelynek szeretetteljes alkotó légköre, zenei igényessége a mai utódoknak is kijelöli a követendő és örömmel követhető utat. A jubileumi könyvbe így írt Gyuri: „Ötven év örömeit, élményeit, közös munkánkat leírni kötetnyi lenne. Relikviáink, diplomáink, kiállításunk anyaga mind elbeszéli. Nem nagyon tudnék különbséget tenni, hogy mely koncert, külföldi szereplés, baráti kapcsolat volt az igazi élmény. Magamról csak annyit, szeretek énekelni, szeretem a közösséget, barátaimat, akikkel együtt elértük ezeket a szép eredményeket és emlékezetes éveket.” Valóban, Gyuri úgy élt, létezett a kórusban, hogy nem tett különbséget fontos, vagy nem fontos esemény között. Mindegy volt, hogy hétköznap van-e, vagy hétvége, próba, koncert, utazás, Ő jókedvvel, dalolászva, viccelődve tette az éppen felmerülő feladatot. Sokszor még ki sem találtuk, hogy mit kellene a helyére tenni, elintézni, Ő már meg is csinálta. A kórus otthonaiban, előbb a művelődési házban, majd itt a Hangvillában bárhová nézünk, gondos gazda keze munkáját találjuk: a kárpitozott székek, stabil polcok, zongora-takaró, képek a falon, kórus-büfé és a plakát gyűjtemény. Ő volt az, akire rá lehetett bízni a nagy darab, de érzékeny computer orgonánk gondozását, amelyet számtalanszor elkísért, beüzemelt a saját vagy más együttesek koncertjei előtt. Méltán viselte az „Orgona-igazgató” címet! Az új kórustagokat jó szóval, odafigyeléssel, kis ajándékkal azonnal családtaggá tette, s bár nem viselt hivatalos vezetői tisztséget, az énekkarnak mégis meghatározó alakja volt. Szemünk előtt sorjáznak az emlékképek a pécselyi szüretekről, a farsangi műsorokról, a busz-utak „mitfahrer” üléséről, és fülünkben van még az „Uram Mester már megöregedtem” szólója. Legcsodálatosabb ajándéka számunkra a saját 80. születésnapján előadott „Hazám, hazám” volt, amelybe egész életét és lelkét beledalolta! Most, amikor családjának átadjuk a kórus Örökös tagja elismerő oklevelet, Nekik is megköszönjük, hogy mindnyájunk Raposa Gyurija teljes életet élhetett családja és kórustársai körében is. Szent Ágostonnal együtt valljuk: „Életed utolsó napjára csak az marad, amit másoknak adtál.”

Így marad velünk Gyuri bácsi örökre.

G. Somos Margit

- zenei tanulmányait 1950-ben abban a békéstarhosi zenei gimnáziumban kezdte, amelyet a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma a „Kodály-elveken alapuló zenepedagógiai hagyomány” alapján a Magyar Örökség részévé nyilvánított. A meghatározó gimnáziumi évek után a Liszt Ferenc Zeneakadémia karvezető szakára iratkozott be ahol 1959-ben végzett. Diplomája megszerzését követően még ebben az évben a veszprémi Ének-Zenei Általános Iskolában kezdett szolfézst tanítani. 1966 őszén kinevezték a várpalotai zeneiskola igazgatójává. Igazgatóként sokat tett azért, hogy Várpalotán 1988-ban sikerült új helyen a réginél sokkal jobb körülmények között folytatni a zeneiskolai nevelést. Kórusvezetője volt a veszprémi Ének-Zenei Általános Iskola kórusának, a litéri férfi-, majd vegyeskarnak, tizenhat évig a várpalotai bányászkórusnak. Várpalotáról ment nyugdíjba 1992-ben, de nyugdíjasként sem pihent, hanem a Veszprémi Zeneiskolában tanított tovább és aktív résztvevője maradt Veszprém Város Vegyeskarának, a mi kórusunknak. Önálló kórusmunkája mellett részt vett a megyei kórusmozgalomban, művészeti irányítója volt a Ney Dávid Napoknak, és volt vendégkarmester Franciaországban, Ausztriában, Finnországban is. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Így van többek között Veszprém megyéért ezüst és arany érme, Pro Meritis, Pro Comitatu kitüntetése, Csermák díja. Várpalota pedig díszpolgárává választotta 2010-ben. Veszprém Város Vegyeskarába 1964. őszén Zámbó István hívta az arezzoi verseny előtt. „Gyere, szükség van Rád” mondta. Így már részese volt az arezzoi három első díjnak. Tíz éven át volt kórusunkban szólamvezető, helyettes karnagy. 1971. februárjában egy Filharmónia hangversenyen Haydn: Nelson miséje kórusunk előadásában az ő vezényletével szólalt meg, vagy a második dániai úton is ő volt a kórus vezetője. A komoly feladatokon túl szólama, az alt farsangi műsorai betanításában, előadásában is örömmel vett részt. Életviteléhez a módszert, a stílust a szülői háztól, zenei pályájához a felkészültséget, módszert, céljai eléréséhez a megszállottságot, tudást, indíttatást egykori iskolájától: Békés-Tarhostól kapta. „Mindent szeretek énekelni” szokta mondani, „de küzdeni csak a jó zenéért szeretek”. A barokk, a klasszikus, a romantikus oratóriumok különösen kedvencei! Sokszor érezte már úgy, hogy be kellene fejezni a kóruséneklést, de szerencsére nem sikerült! Túlságosan is szereti a zenével való foglalatosságot, az éneklést, a kamarazenét a zenehallgatást és nem utolsósorban a tanítást.

Dr. Szebényi Noémi

- 1974-ben került Veszprémbe a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézetbe, ahol a Bélafi Lászlóné dr. vezette analitikai spektrometriás csoport kutató munkatársa lett. A munkahelyi kapcsolat hamarosan baráti kapcsolattá vált, és egyre több időt töltött a Bélafi család körében. A családfő, Bélafi László, a vegyeskar akkori titkára buzdítására 1976-ban kérte felvételét Zámbó István kórusába. Az alt, majd a szoprán szólam tagjaként 40 éven át a kórus mindhárom karnagyának keze alatt énekelt. Második családjában sok szép élményt gyűjtött énekesként és a baráti közösség tagjaként versenyeken, fesztiválokon, rendezvényeken, a kóruslét mindennapjaiban. Az énekeslét mellett 1986-tól három éven át a Városi Művelődési Központ kereteiben működő vegyeskar titkára volt. Ebben a minőségében meghatározó szerepet játszott a karnagyi pályázat sikerességében, amelynek eredményeként mai karnagyunk Erdélyi Ágnes került a kórus élére. Amikor 1997-ben kórusunk, kilépve a Városi Művelődési Központ fenntartása alól saját lábára állt, az egyesület vezetése őt kérte fel az ügyvezető titkári feladatok ellátására, amit 19 éven át megszakítás nélkül végzett. Az egyesület mindennapjai operatív feladatainak ellátásán túl tevékenysége kiterjedt egyebek mellett az egyesületi rendezvények, koncertek, külföldi és belföldi utazások megszervezésére és lebonyolítására, a kórustagokkal, volt tagokkal, bel- és külföldi szakmai és társadalmi partnerekkel történő kapcsolattartásra, pénzügyek, beszerzések, beszámolók készítésére, intézésére. Munkáját sokan segítették önkéntesként a kórus soraiból, akiknek tevékenységét sikeresen koordinálta. Egyesületi titkársága alatt pénzügyi szakközgazdász és projektmenedzsment-szakértő képesítést is szerzett, melyeket sikeresen alkalmazott pályázatok írásában, a támogatásokkal megvalósuló projektek megvalósulásának irányításában és az elszámolások, zárások készítésében. Ennek köszönhetően 1999-től kezdve több program valósult meg pályázati támogatással, köztük szakmai projektek, mint Csemiczky: Veszprémi Te Deum megíratása és előadásai, térkoncertek, Zámbó István Emlékkiállítás, zeneovi, szolfézs felnőtteknek. Szerepe volt abban is, hogy az egyesület, mint civil szervezet évekig nyert működési támogatást. Dr. Szebényi Noémi összesen 22 évig látta el a titkári feladatokat és 40 évig énekelt kórusunkban, amikor 2015 őszén búcsút intett az aktív kóruslétnek és átült a közönségünk soraiba. Tapasztalatait azóta is mindenkor készséggel rendelkezésünkre bocsátja, emlékező írásait évkönyveink őrzik.