A Dalvölgy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Magyar Kórusok Találkozója

Magyar Kórusok Találkozója

Veszprém 2022. június 3-5.
A Magyar Kórusok Találkozója a Kárpát-medencei magyar kórusoknak teremtett egyedülálló
találkozási lehetőséget. Két határon túli kórus és a házigazda Veszprém Város Vegyeskara június 4-én,
a Nemzeti Összetartozás Napján közös programmal, majd pedig egyéni fellépésekkel is készültek,
amelyek a közönség számára is nyitottak voltak. Szerbiából, Újvidékről érkezett a Kapisztrán Ifjúsági
Kórus, Szlovákiából, Komáromból pedig a Concordia Vegyeskar. Az EKF programrégióból egy jubiláló
kórust is meghívtunk, a 100 éve alapított Várpalotai Bányász Kórust. Mind szakmai, mind közösségi
szempontból is jelentős volt a 2022-es találkozó, hisz a megelőző két év pandémiás körülményei épp
a kórusokra voltak a legkedvezőtlenebb hatással. A 2018-ban alapított fesztivált a járvány miatt 2020-
ban és 2021-ben sem tudtuk megrendezni.

Zoltan Kiss
A program gerincét a közös próbák, koncertek, és műhelymunkák adták. A meghívott kórusok
karnagyai és Erdélyi Ágnes, a találkozó művészeti vezetője alakították ki a repertoárt, amelynek
gálaműsoron történő bemutatását közös próbák előzték meg. Az edukációs karnagyi műhelymunka
témája a kórusépítés volt, Szabó Dénes Kossuth-és Liszt Ferenc –díjas karnaggyal, zenepedagógussal,
aki évtizedek óta építi kóruscsaládját. A határon túli magyar kórusok és Várpalotai Bányász Kórus
mellett vendégül láttuk egyik legismertebb kórusát, a Cantemus Gyermekkart, amellyel módszertani
bemutatót is tartott.

Zoltan Kiss
A programot június 3-5-e között rendeztük, amelynek kiemelt eseménye az Összetartozás Napján
megrendezett gálaműsor volt.
Valamennyi programunk ingyenes volt.

Koncertek
június 3. Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
Veszprém Város Vegyeskara kóruscsalád koncertje: VVV oratóriumkórus, VVV Vokál, Dúdoló
Népzenei Műhely, Z-Vitamin Együttes
június 4. Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
Nemzeti Összetartozás Napja: Gálaműsor
VVV oratóriumkórus, VVV Vokál, Dúdoló Népzenei Műhely, Z-Vitamin Együttes, Kapisztrán Ifjúsági
Kórus, Concordia Vegyeskar, Cantemus Ifjúsági Kórus, Várpalotai Bányász kórus
június 5.
Szent Margit templom, Regina Mundi templom, Tihanyi Bencés Apátság

Szakmai workshop, karnagyi műhelymunka
június 4. Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
Műhelyvezető: Szabó Dénes Kossuth-és Liszt Ferenc díjas karnagy, zenepedagógus

Közösségi program
június 4. Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
Táncház

A Magyar Kórusok Találkozója része az EKF zenei stratégiájának, együttműködés veszprémi
kórusokkal, pl. Veszprém Város Vegyeskarával a magyar kóruskultúra értékeit népszerűsítő
projektként. Kb. 200 résztvevővel valósult meg a program, a régió zenei kínálatában egyedi színt
képviselve.
https://www.youtube.com/watch?v=cv52HDeF8i0&t=1s


Pályázat kódja: OC-MUV/3-2021/703099

Támogató: Veszprém-Balaton 2023 Zrt.

Támogatási összeg: 4MFt


8200 Veszprém, Brusznyai u. 2. • (+36) 88 889 180 • info@vvve.hu