A Dalvölgy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Történetünk dióhéjban

Történetünk dióhéjban

VVV kóruscsalád – Dúdoló Népzenei Műhely

Csak tiszta forrásból...!


„(…) a zenei műveltség terjedése is majd csak elér az illetékes magyar körökig, és ott is utat nyit. Akkor többen lesznek a magyar dal művelői, akik ma még igen kevesen vannak, és nem tudják ellensúlyozni azt, ami más oldalon történik, ahol ezer apró rágcsáló szorgalmasan őrli a magyar dal megmaradt roncsait.” (Kodály Zoltán)


A népzene veszprémi hívei, a népdalok kedvelői régóta hiányolták már az együttdúdolás alkalmait. 2016-ban indultak ezek az alkalmak, a Dúdoló Népzenei Műhely megalakulásával.

„Általában asszonyok többet tudnak és megbízhatóbban is énekelnek, mint a férfiak. Többféle oka lehet ennek: a férfiak inkább jövő-menők, talán munkájuk természete sem ösztönzi őket annyira dalolásra; kevesebbre is becsülik az olyan – szerintük – semmiségeket, amilyenek a nóták. A kocsmázás nagyobb lehetősége sem teszi őket – a közhittel éppen ellentétben – alkalmasabbá nagyobb dalkincs megőrzésére. Ehhez járult régebben még az is, hogy bizonyos népszokásokkal kapcsolatos dalokat (pl. a lakodalmas- és sirató-énekeket) csakis asszonyoknak, lányoknak illett énekelni. Ezért, ha úgynevezett „nótafákat” (…) keresünk, akkor inkább asszony legyen az a nótafa.”(Bartók Béla)


A Dúdoló nótafája, szakmai vezetője a litéri Baksa Kata Aranypáva-díjas népdalénekes. Ifjú és felnőtt növendékei az autentikus népdaléneklést sajátítják el, időről időre megmérettetvén népdaléneklő versenyeken. A Bódis Erika vezette Kőris Zenekar kíséretével rendszeres fellépői a város és a környék rendezvényeinek, folyamatosan tágítva repertoárjukat a Kárpát-medence és Moldva magyar népdalaival, szokásdalaival.

„A népzene (…) a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenein gondolatot a legtökéletesebben kifejezni.” (Bartók Béla)

Ha osztod Bartók és Kodály hitvallását a népzene, a népdal, a néphagyomány értékéről, jelentőségéről, vár a Dúdoló! Hiszen „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” (Kodály Zoltán)


Foglalkozásaikat hétfőnként, 18.00 órától a Csermák Antal Zeneiskolában tartják, 

Érdeklődni Baksa Katánál lehet.

+36 30 470 70 07 


8200 Veszprém, Brusznyai u. 2. • (+36) 88 889 180 • info@vvve.hu