A Dalvölgy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Várunk, gyere!

Várunk, gyere!

Hatodik esztendeje működik Baksa Kata Aranypáva nagydíjas népdalénekes vezetésével az autentikus népdalt éneklők műhelye.

A Dúdoló Népzenei Műhely munkájáról

Hatodik esztendeje működik Baksa Kata Aranypáva nagydíjas népdalénekes vezetésével az autentikus népdalt éneklők műhelye. Heti egy hosszú próbával gyakorolnak, immár két csoportban, mert a fiatal lányok mellett felnőtt énekesek is szép számmal vannak. 

Baksa Kata igényesen, nagy hozzáértéssel vezeti a hangképzés és a stílus elsajátítását, műsoraik minden alkalommal élményszerűek. Gyakran állítanak össze zenekari kíséretes blokkot is, ebben a felállásban állandó munkatársuk Bódis Erika népzenetanár, a Csermák Antal Zeneiskola népzene tanszakának vezetője. Hol a népzenész növendékek nagyobb együttesével, hol a Kőris zenekar triójával lépnek fel. A Dúdoló Népzenei Műhely tagjai évente részt vesznek a népdaléneklés országos minősítő rendszerében, és ha eredményeiket végig nézzük, látjuk, hogy máris az országos élvonalban foglalnak helyet. 

Baksa Kata, mint művészeti vezető nem csak a növendékeinek támaszt magas elvárásokat, de maga is tovább tanul, a Hagyományok Háza szervezésében Népi ének mesterkurzuson fejleszti tudását. 

A Dúdoló programjai 2023-ban

Március 7-én „Tiszán innen, Dunán túl…” Népdal-éneklési Verseny, Veszprém megyei fordulója Pétfürdőn. 

 A Dúdoló (Kiss Róza, Foltán Zsóka és Fehér Panna) arany minősítéssel továbbjutott az országos versenyre, szólóban pedig:

- Kiss Róza kiemelt arany (országosra továbbjutott)

- Foltán Zsóka kiemelt arany (országosra továbbjutott)

- Fehér Panna kiemelt arany minősítést kaptak.


március 25-én XIV. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny – középdöntő – Oroszlány

március 31-én – Csermák Napok- közös fellépés a Gyöngyvirág Népzenei Együttessel

április 10-én fellépés Balatonfűzfőn a húsvéti locsoláson

április – Jubileumi koncert a Csermák Antal Zeneiskolában a Gyöngyvirág Népzenei Együttessel

május – „Tiszán innen, Dunán túl…” Országos Népdaléneklési verseny, Érd.

június 3.          Magyar Kórusok Találkozója


Az év második felében szeptembertől, remélhetőleg már az újonnan csatlakozókkal együtt készülhetünk az őszi-téli ünnepi alkalmakra:

Szeptemberben a Zenei Világnap városi hangversenyére

            Novemberben közös koncertekre a Csermák Antal Zeneiskola népzene tanszakos        növendékeivel.

            Decemberben az Adventi, karácsonyi hangversenyekre.

 

Ősztől Szék (Mezőség) és Rábaköz népzenei anyagával majd az adventi és karácsonyi ünnepekhez kötődő népdalokkal foglalkozunk.

 

Terveink között szerepel a regionális népzenei, hagyományőrző fesztiválokon való fellépés is. ( Pl: Bakony Népművészeti Fesztivál)

 

2024. első negyedévi tervek

 

Folytatják az ősszel megkezdett széki és rábaközi tájegység dalainak alsajátítását, érintve mindig a közelgő egyházi, népi és nemzeti ünnepeket.

 

Az énekversenyekre, minősítőkre való felkészülés mellett tervezik meghívni Pintér Anikó népzenetanárt, aki vasi anyagot tanít majd a Dúdolóknak.

 

SZERETETTEL VÁRJÁK A NÉPDAL ÉNEKLÉS IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ JELENTKEZŐKET!

 

Érdeklődni lehet Baksa Kata művészeti vezetőnél a +36 30 470 7007 sz. telefonon és a próbákon: hétfőnként, 18.00 órától a Csermák Antal Zeneiskolában 

8200 Veszprém, Brusznyai u. 2. • (+36) 88 889 180 • info@vvve.hu