A Dalvölgy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Cantus Iuventus - Komárom

A Selye János Egyetem Nőikara a 2013/14-es tanévben alakult, s jelenleg közel 70 tagot számlál. A kórustagok célja, hogy megismerkedjenek a magyar kórusirodalom gyöngyszemeivel, az értékes zeneirodalommal, s olyan darabokkal, amelyek a későbbiekben gyakorlati munkájukat is elősegítik. Fontos számukra a saját és más népek kultúrájának megismerése, annak ápolása, valamint megfelelő példát nyújtani a következő generáció számára. A kórus fennállásának 5. évfordulóján vette fel a Cantus Iuventus nevet.

A számos iskolai, városi és belföldi szereplésen kívül bemutatkoztak már Budapesten, Beregszászon és Bécsben. Több alkalommal működtek együtt a Ghymes zenekar hazai és magyarországi hangversenyein. Megalakulásuk óta résztvevői a Kodály Napok Országos Felnőtténekkari Versenynek, ahol mindig kiváló eredményt értek el. A kórus 2023-ban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját.

A kórus alapító karnagya Orsovics Yvette, állandó korrepetítora Csehi Ágota.

 

Mgr. Orsovics Yvette PhD.

A szlovákiai Selye János Egyetem adjunktusa, az Óvó-és Tanítóképző Tanszék vezetője. A nyitrai Pedagógiai Főiskolán zenei nevelés – magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett, majd posztgraduális képzést abszolvált a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben. Karvezetésből a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott. Doktori fokozatát a budapesti ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában 2013-ban szerezte meg. Zenepedagógiai munkáját a SJE mellett a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban és a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskolában végzi. Szerzője a szlovákiai magyar tanítási nyelvű alapiskolák alsó tagozata számára készült Zenei nevelés tankönyveknek, hangzó- és kiegészítő anyagoknak. Alapítója a SJE Cantus Iuventus nőikarnak, vezeti a Marianum EIK kicsinyek és nagyok kórusát, a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola gyermekkarát és a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskart egyaránt. Több karnagyi különdíj, elismerő oklevél és miniszteri díj tulajdonosa.

8200 Veszprém, Brusznyai u. 2. • (+36) 88 889 180 • info@vvve.hu